Az érzéseink, akárcsak a testünk, a mi tulajdonunk. Senkinek nem tartozunk vele elszámolást, csakis önmagunknak. Nincs két egyforma érzelem. Ami az egyikünknek természetes, amiatt a másik talán már szégyenkezne. Lehet, hogy én már sírnék azon, amit te rezzenéstelen arccal végighallgatsz. És milyen szép azért a világ, hogy ilyen sokszínűek vagyunk és mindannyian máshogy éljük meg a pillanatokat. Utáltam már jó embert, szerettem már rossz embert, és én lettem volna a legboldogabb, ha megtudom, hogy ezek miért történtek. De már nem fontosak. Akkor, abban a pillanatban így éreztem helyesnek. Ma már nem tűröm el, hogy bárki is kritizáljon azért, amit érzek. Mert bárhogyan érezhetek.
Ha van kifejezés, ami legjobban összefoglalja az oldalunk lényegét, akkor ez az. Szeretnénk hirdetni, hogy minden érzésünk jogos, hiszen valamiért kialakult az az érzelem. Szeretnénk, ha nem érzelgős hisztinek számítana, ha valaki az érzéseiről mer beszélni, hanem annak, ami. Egy átlagos, elfogadott, normális dolognak. Egyszer egy számomra kedves ember azt mondta, hogy egyedül a tetteinkért tudunk felelősséget vállalni, az érzelmeinkért nem. Az érzelem nem egy olyan dolog, amit irányítani és befolyásolni tudunk, és pont ettől lesz igazán emberi az ember. Igen, az rajtam múlik, hogy őszintén fel tudom-e vállalni az érzéseimet, de az, hogy mit érzek, az nem tartozik már az irányításom alá.
Vállald jogos érzelmeid szabadságát és hagyd, hogy a torkodban gombócként ülő szorongás helyett csak a büszkeséggel és megnyugvással teli “bárhogyan érezhetek” felirat öleljen körül.
A pólóért pedig KATTINTS IDE!